A Szentgotthárd - Monošter Kezdeményezés

2018. június 18-án negyedik alkalommal szervezi meg a két ország nagykövetsége, Szentgotthárd Város Önkormányzata és a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata a magyar-szlovén együttműködéseket támogató rendezvényét, a Szentgotthárdi fórumot. A helyszín ez alkalommal is a határváros polgármesteri hivatala lesz.

2015. április 21-22-én a két nagykövet védnökségével magyar és szlovén polgármesterek, üzletemberek, regionális fejlesztési szakemberek és az egyetemi szféra képviselői találkoztak Szentgotthárdon, hogy az együttműködésben rejlő lehetőségeket feltárják, megosszák egymással fejlesztési elképzeléseiket és partnereket találjanak konkrét projektjavaslataikhoz. A résztvevő felek ekkor írták alá a Szentgotthárdi nyilatkozatot, amellyel megalapítottak egy éves rendszerességgel megrendezendő eseményt, ahol a szomszédos nemzetek szereplői közötti együttműködés erősíthető és bővíthető.

Az idei szeminárium központi témája a periférikus, elnéptelenedő térségek gazdasági és társadalmi fejlesztésének eszközrendszere, az agráriumtól az alkonygazdaságon keresztül a turizmusig. A délutáni paneleket ezúttal a konkrét határtérség problémáinak, fejlesztési lehetőségeinek szenteljük.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A rendezvény a Miniszterelnökség támogatásával valósul meg.

Feliratkozás Hírlevélre

//2018.08.01.

Megjelent a "Jogi akadálymenetsítés a V4-es országok között" című projektünk első tanulmánya. Az Északi Tanácsról készült angol nyelvű elemzés ide kattintva érhető el.

//2018.07.13.

Idén második alkalommal került megrendezésre az ABS világkonferenciája, melynek ez alkalommal Bécs és Budapest adott otthont. A tegnapi nap folyamán, a Bécsből Budapestre tartó út során tanulmányutat szerveztünk a Sankt Margarethen-i és a sopronkőhidai határátkelőhely melletti 1989-es Pán-európai Piknik Emlékhelyre.
A helyszínen három egymást követő előadást hallgathattak meg az érdeklődők: Bartók Béla a kommunista határrezsim sajátosságait ismertette, Nagy László a határnyitás eseményeit, körülményeit mesélte el, míg Ocskay Gyula előadása hidat képezett a történelmi események és a jelen között, hiszen ő a magyar határok mentén az elmúlt 30 évben bekövetkezett fejleményekről, a határ menti együttműködés mai helyzetéről beszélt.

//2018.06.19.

2018. június 18-án negyedik alkalommal szervezte meg a két ország nagykövetsége, Szentgotthárd Város Önkormányzata és a CESCI a magyar-szlovén együttműködéseket támogató rendezvényét, a Szentgotthárdi fórumot, melynek központi témája a periférikus, elnéptelenedő térségek gazdasági és társadalmi fejlesztésének eszközrendszere, az agráriumtól az alkonygazdaságon keresztül a turizmusig. A délutáni paneleket ezúttal a konkrét határtérség problémáinak, fejlesztési lehetőségeinek szenteltük. Részletek itt olvashatók.

//2018.06.07.

Május 30-31-e között került megrendezésre Tivatban a 10. Nemzetközi Ifjúsági Fórum és Konferencia. Az Európai Határrégiók Egyesülete (Association of European Border Regions - AEBR), a CESCI Balkans, a Goriziai Nemzetközi Szociológiai Intézet (The Institute of International Sociology of Gorizia - ISIG) és a budapesti székhelyű Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) által szervezett eseményről itt olvashat bővebben.

//2018.05.28.

A visegrádi országok közötti jogi harmonizációt segítő projekt keretében az együttműködő partnerek és az érintett országok minisztériumainak képviselői Koppenhágába és Malmőbe látogattak május 22-23-án. A látogatás célja az volt, hogy az Északi Tanács által 2014-ben létrehozott Szabad Mozgás Tanácsának munkáját, belső mechanizmusait megismerjék. Beszámolónkat itt olvashatja.

Hírarchívum